Máriagyűdi kegytemplom
A kéttornyú, barokk stílusú és rendkívül impozáns Máriagyűdi kegytemplom az ország egyik legismertebb vallási zarándokhelye a gyakori jelenések és ima meghallgatások miatt.
A feljegyzések szerint 1687-ben jelent meg először Szűz Mária egy Tamás nevű katolikus gazdának, de azóta is sok ember hitt és hisz benne, hogy gyógyulása a Máriagyűdi zarándoklatának köszönhető.
Máriagyűdi kegytemplom
Több, mint 1000 éves múlt
Miután a Bencések 1006-ban megtalálták a kegyelettel körülvett Mária szobrot, kápolnát építettek fölé. 1148-ban II. Géza építtetett itt templomot, amit később Perényi Péter siklósi nagyúr reformátussá tesz. A török időkben hányattatott sorsú templomnál a Mária kegyszobor elvész. Miután a nagyharsányi törökverő csatát követően (amelynek a villányi Templom-hegyi kilátó is emléket állít) az ország felszabadul, a Mária-jelenések száma egyre gyakoribbá válik. A jelenlegi kegyszobor 1706-óta áll a templomnál.
Máriagyűdi búcsúk
A zarándoklatok egész évben különböző búcsúnapok köré szerveződnek. A legnagyobb eseményt a kegyhely búcsúnapját július 2-án tartják, de több kisebb és öt nagyobb búcsút is tartanak egész évben.
A tovább jelentősebb búcsúnapok az év során:
- Pünkösd – roma zarándoklat
- Szentháromság vasárnapja
- Sarlós Boldogasszony – ifjúsági búcsú
- Nagyboldogasszony – főbúcsú
- Kisboldogasszony – főbúcsú, a németek búcsúja
Bővebben a Máriagyűdi kegytemplomról és búcsúkról itt>>
Máriagyűdi programok
Szép időben kiváló, akár egész napos program lehet Máriagyűdre látogatni, hisz a kegytemplom és a Mária szobor megtekintését követően, az innen induló Csodabogyó tanösvényt is végig járhatjuk.
A templom alatt néhány házzal pedig a környék egyik legnépszerűbb cukrászatához, a Czukor Borsóhoz is betérhetünk egy ínycsiklandó süteményre egy pohár tea, kávé vagy villányi bor kíséretében, miközben a pazar kilátást pásztázva merengünk el az élet szépségein.
Megközelíthetőség
A Villányi borvidéket átszelő kerékpárúton a biciklisek számára is biztonságos a Villánytól 18 km-es távolságra fekvő Máriagyűd megközelítése. De autóval is csupán 18-20 perc időbe telik a táv legyűrése. A leggyakorlottabb kirándulók akár a Villányi-hegységet kelet-nyugati irányba bejárható kék túra útvonalán gyalog is eljuthatnak Máriagyűdre. A borvidék turistatérképén mind a kék túra, mind a Csodabogyó tanösvény útvonalát megjelölték.
Információk
Elérhetőség
- Máriagyűdi kegytemplom
- 7800 Máriagyűd, Máriagyűd, Vujicsics T. u. 66. útvonaltervezés
- +36 30/349-XXXmegjelenítés
- plebania@mariagyud.hu
- www.mariagyud.hu
- Google cégem
Nyitvatartás
- Csak bejelentkezésre
Közösségi oldalak
Térkép
7800 Máriagyűd, Máriagyűd, Vujicsics T. u. 66. útvonaltervezésTovábbi élmények

Siklósi vár
Siklós, Vajda János tér 8. egész évben
Villánykövesdi Történelmi Pincesor
Villánykövesd, Pincesor egész évben
Villány templomai és vallási kegyhelyei
Villány, Templomok, kegyhelyek Csak bejelentkezésre