Logo HorizontalWoltLogo
Menü

Villány templomai és vallási kegyhelyei

7773 Villány, Templomok, kegyhelyek Mutasd a térképen

Villány templomai és vallási kegyhelyei igen sokszínűek, ahogy lakosainak származása és vallása is, hisz a római katolikus egyház mellett református gyülekezet és görögkeleti-ortodox templom is fellelhető ebben a kisvárosban.

A ma is álló négy templom és három kegyhely arról árulkodik, hogy Villányban a kereszténység mindig is központi szerepet játszott és megfértek egymás mellett a különböző vallások is.

Villány templomai és vallási kegyhelyei

Szerb-ortodox templom

A török uralom előtt is jelen lévő, de a hódoltság idején felerősödő délszláv népesség ma már csak nyomokban fellelhető Villányban, de a műemlék görögkeleti szerb templom még mindig ott áll a település központjában és a legöregebb a város templomai közül.

Villányi római katolikus templom

A török hódoltság idején a katolicizmus szinte teljesen eltűnt a környékről, az egykori templom is elpusztult, de a XVIII. században a német nemzetiségű betelepülők között már egyre több katolikus volt. Mai formájában 1781-től kezdve áll a villányi római katolikus templom.

Kálvária domb

1865 augusztusában Kohn András plébános idejében szentelték fel a festői Templom-hegyen fekvő kálváriát. Kohn András plébános sírboltja ma is itt található. A katolikus templom mögül indulhat is a séta a dombtetőre, ahol a Templom-hegyi kilátó is található.

Virágosi római katolikus templom

Ma Villány része, de egykor külön falu volt Virágos, ahol 1793-ban épült a szép toronnyal és sekrestyével ellátott, kápolnából kibővített római katolikus templom. A templomhoz már csak azért is érdemes ellátogatni, mivel a Virágosi pincesort is innen közelíthetjük meg legkönnyebben.

Református templom

A Viczencz Ottó tervei alapján épült templomot 2001 óta használja a villányi református gyülekezet. A templom szembe szomszédja Villány egyik legismertebb vendéglátóhelye, a Bock Pince.

Fülemüle erdei Szűz Mária kegyhely

1935-ben készült Villány és Kisjakabfalva között, a Fülemüle erdő közepén található kegyhely Szűz Máriáról és a kisdedről, Zsolnay porcelánból.

Feszület az Ördögárok dűlő tetején

Az Ördögárok dűlőre néző feszület vigyázza Villány egyik legjobb minőségű szőlőtermő helyét. A dűlőhöz a szabadidős ajánlatok közül több programajánlat is eljuttathatja, legyen az gyalog túra, esetleg traktoros vagy terepjárós kirándulás.

Információk

Elérhetőség

Nyitvatartás

  • Csak bejelentkezésre

További élmények

Csodabogyó tanösvény

Csodabogyó tanösvény

Máriagyűd, Máriagyűdi kegytemplom egész évben
Gasztronómiai élmények Villányban

Gasztronómiai élmények Villányban

Villány, Éttermek és pincék Villányban egész évben
Pécsi városnézés

Pécsi városnézés

Pécs, Széchenyi tér 1. egész évben
Palkonyai műemlék pincesor

Palkonyai műemlék pincesor

Palkonya, Pincesor Csak bejelentkezésre
Összes élmény